Amikor úgy érezzük, rendben mennek a dolgaink, általában akkor szoktak a váratlan események berobbanni az életünkbe és kialakul egy krízishelyzet. Betegségek, tragédiák, váratlan helyzetek zúdulnak ránk, olyan mértékben, hogy egyszerűen roskadozunk alatta. Bár, sok embernek az is elég nagy megpróbáltatás, ha egyszerűen nem érzi jól magát a bőrében, nem találja a helyét, változtatna az életén, helyzetén, de nem tudja merre induljon.

Amikor túljutunk az első sokkon, tudni kell, hogy mindig van megoldás, van holnap és akár elhisszük, akár nem, de a megoldás általában ott szokott lenni bennünk, körülöttünk. Nem a levegőbe beszélek, így volt ez az én életemben is. Két évvel ezelőtt, 49 évesen, egyik pillanatról a másikra mondták ki az ítéletet a fejem fölött, “talán 4-6 órája lehet hátra” – mondták az orvosaim tanácstalanul. Hála Istennek ez nem így lett!  Az viszont tény, hogy az elkövetkező hónapokban, évben hosszú kórházi időszakok váltották egymást. Volt időm gondolkodni és újragondolni az életemet, mert a korábbi életemnek örökre búcsút kellett mondjak. Egyet tudtam, élni akarok és minden pillanat, perc, óra, nap… amit megéltem nagyon felértékelődöt és fontossá vált, élni akartam, elkezdtem igazán álmokat szőni.

Hirtelen lett egy bakancslistám… Korábban soha nem tartottam fontosnak, hogy álmaim, igazán nagy céljaim legyenek. De, abban a helyzetben, amikor ez élet hossza, vagy éppen rövidsége átértékelődött bennem, minden fontosabbá és értékesebbé vált. Megtanultam hálás lenni azért ami van, Hálás voltam és vagyok ma is, hogy élek és tudtam, hogy abból a kilátástalannak tűnő helyzetből is a lehető legjobbat kell kihozzak, mindent, amit csak lehet. Elismerem nem volt könnyű, de akartam, nagyon akartam! Mégpedig két dolgot, élni és boldog lenni!

Arról elképzelésem nem volt, hogy milyen módon, de akartam és ez itt fontos, hogy minden idegszálammal akartam a változást. Nem hiszek a véletlenekben, tudom és meggyőződésem, hogy odafentről vezetnek és adnak lehetőségeket. Egy dolgot tudtam, hogy a direkt értékesítésben nem akarok dolgozni semennyi pénzért sem. Sem a biztosításban, sem semmiféle bogyók értékesítésében nem hiszek, nekem ez nem megy, ráadásul, ahogy ezt sokan szokták is mondani; “én nem vagyok olyan”, akinek ez menne. Gyakorlatilag én a piacra sem szeretek járni, mert sajnálom a kofákat, nemhogy alkudjak velük!!!